Új év, új élet. A statisztika szerint a legtöbben Karácsonykor döntik el, hogy nem bírják tovább a házasságukat, és januárban adják be a válókeresetet.

Az ünnepek feszültsége, maga a szeretet ünnepe, ami valahogy mégsem a szeretet jegyében telik, azután a Szilveszteri bulin ledöntött alkohol okozta őszinteségi roham – állítólag semmmi sem tesz olyan rosszat egy meggyengült házasságnak, mint ez a kombó. A Karácsonyt a legtöbben még összeszorított foggal átvészelik, de a kötelező családlátogatások befejeztével könnyen előfordulhat, hogy egy viharos veszekedés végén a felek elismerik: az Újévet már nem szeretnék együtt tölteni.

A január után közvetlenül felsorakozik a válási statisztikák legmozgalmasabb hónapjai közé a szeptember. Ez esetben a közös nyaralás szembesíti a házastársakat azzal, hogy már nem bírják elviselni egymást.

A házasságkötések száma egyébként Magyarországon évente kb. 45 ezer, alig több mint feleannyi, mint '80-as években. Ezzel szemben a válások száma dinamikusan emelkedik, az utóbbi 3 évben például 5-5 százalékkal, így jelenleg kb. 24-25 ezer válás zajlik le évente, vagyis a házasságkötésekhez képest több, mint 50 százalék. Ezzel a statisztikával Európában a középmezőnyben foglalunk helyet.

Érdekes részletek:

  • A válóperek 71%-át a feleségek kezdeményezik
  • A két legfőbb válóok a hűtlenség, illetve az alkoholizmus
  • 2005-ben a statisztikai adatok szerint 333 ezer elvált férfit és 491 ezer elvált nőt számláltak Magyarországon.
  • Ma minden tizedik felnőtt ember elvált már legalább egy házastárstól.
  • Korábban a házasságok átlagosan 10-14 év után futottak zátonyra.  A rendszerváltás óta ez kitolódott 20 évre.
  • Sokan tipikus válságidőpontnak tartják a házasság hetedik évét. A statisztikák szerint azonban a hét év után megszakadó házasságok egyáltalán nem mutatnak kiugró értéket.

(forrás: valasinfo.hu)